Mondókák, versikék Mottától. Meseolvasás kicsiknek és kicsit nagyobbaknak

Honlapomat a kisgyermekeknek szánom.Számtalan aranyos mondóka es versike van,melyet nagyon szeretnek az unokáim is. Ez adta az ötletet,hogy én is bővitsem a választékot. Meséket is felolvasok , hátha könnyebben elalszanak picinyeink.

Tégy érte

 

Miért remélsz jobbat,
mig hallgat a száj?
S nincs, aki mondja:
elég! Megállj!

Szenvedsz, de hallgatsz,
vállat vonsz, tűrsz,
jobb sors annak jár,
ki gondot elűz!

Annak, ki tesz érte,
hogy jobb legyen,
nem a csodát várja, s azt sem, hogy helyette
mindent más tegyen.

Az élet sokszor elvesz,
néha kicsit ad,
de hagyja, hogy
befolyásold
saját sorsodat!

S ha neked nem fontos,
milyen a saját,
talán az igen,
hogy él majd egyszer
gyereked, unokád.

Hagyd ott a langyos,
koszos pocsolyát!
Ne azt vedd észre,
hogy vizén keresztül
néha nap süt rád!

Megtévesztő bizony
az a csillogás,
ha árnyékba kerül,
máris nincs varázs.

Nézz le a mélyre,
mi az, mit ott látsz,
s lapátold tisztára
azt a pocsolyát!

 

Szerelmet kivánok...

 

Szerelmet kivánok,
őszintét, mélyet.
Simogatást, kedves
szavakat,
miket magában
hordoz a lélek.
Olyat, miről tudod,
ettől van
értelme a létnek.
Mely meggyógyit
minden sebet,
s célt ad a jövőnek.

Olyat, amitől virágba borul a lélek,
a szived zakatol,
de ha kell,
csendes zenét
igéznek.
Meleg kézfogást,
miben megfér
az igéret,
óvó ölelést,
miben benne
a végzet.

S ha mindezt
megkapom,
többé már nem félek,
hisz létem
beragyogja
a jövőbe vetett hit
odaadás, remények.

 

Távoli kedves

 

Csukd be szemed,
s képzeld el,
kint fekszel a réten
és egy szép fehér madár
száll ott fenn az égen.
És az a fehér madár
nem más, mint a lelked, most elszállhat bárhová,
hol ott van egy szeretted.
Fölé ér, kőröz párat,
mig ő észre veszi,
s tudja, te üzensz otthonról
szivhez szólót neki.
Ettől majd szárnyakat kap,
hisz nagyon vissza vágyik
és felint a madárnak,
repülj vissza minél előbb!
Üzenem, hogy nemsokára
haza megyek, s ott maradok
Veled, érted, értünk
mindhalálig!

 

Esküvőre - Fogd  a lelkem

 

Fogd meg lelkem, hogy pihenjek
örömödben dédelgetve,
érezd szivem, hogy érezzem
bennünket repit mennyekbe,
öleld vállam, tudjam, biztos
kezekbe tettem életem,
fogd a kezem, vezess mindig,
s én hagyom, hogy vezesd léptem!

Vedd kezedbe az életünk,
sorsunk Isten vezérelje,
tartsd erősen boldogságunk,
szerelem gyerek tetézze,
fogd a lelkem, hogy pihenjek,
örömödben dédelgetve!

Fogom lelked, hogy pihenhess
örömömben dédelgetve,
érzem szived, mert érzem azt,
bennünket repit mennyekbe,
ölelem vállad, tudd: biztos
kezekbe tetted életed,
fogom kezed és vezetlek,
hagyd, hogy vezessem léptedet!

Kezembe veszem életünk,
sorsunk Isten vezérelje!
Szoritom a boldogságunk,
szerelem gyerek tetézze,
fogom kezed, hogy pihenhess
örömömben dédelgetve.

A vers első két sora Mondics Gábor Csak egy ha c. verséből való

 

Küzdés

 

Küzdünk szüntelen,
mert jól akarunk élni.
Kit tenyerén hord az élet,
majd ő is megérti:
minden, amit kaptál,
ajándék vagy érdem,
de ajándék mögött is folyt
valakinek vére.

Mert semmit nem kapunk ingyen,
és mindent csak kölcsön,
élvezhetjük, értékeljük,
mig itt vagyunk a földön.
És hogy mi lesz azután?
Semmi? Örök élet?
Hogy mi vár ránk,
azon is múlik
itt lent mit tettél meg,
s örökül hagyod  legalább
kedves, szép emléked?

Küzdj hát, hogyha
nem is könnyű,
apritsd  a rögöket,
ültess pár fát, sok virágot,
s élő szeretetet!

 

Megtisztulás

 

Mosolyog fent a Nap
és szitál az eső,
egy szellő sem rezdül,
langymeleg az idő.

Te kint állsz a réten,
virágok mezején,
mint mikor születtél,
oly szabadon, pőrén.

Kitárod karjaid,
Szemeid bezárod,
csak sziveddel érzed
a környező világot.

Élvezed az esőt,
csurog végig rajtad,
elhagyja válladat,
megérinti hátad.

Lefolyik melleden,
öled simogatja,
lábadon búcsúzik,
a földet itatja.

Ahogy csiklandozza,
érinti bőrödet, úgy érzed megtisztulsz,
tiszta lesz a tested,
s  a világ minden szennyét
kimossa belőled.

Szép csendesen eláll
és te nem is érzed,
a bensődre figyelsz,
élvezed a csendet.

Napsugár játszik ott,
hol rajtad viz cikázott,
s lassanként feléled
elfeledettnek hitt
szép belső világod.

 

Gyász

 

Csend honol a teremben,
lelkek közt oson a szeretet,
szivükben közös a bánat,
temetik szerettüket.

Ő volt, ki a szeretetet
mindükben elültette,
két kezével, szavaival
testüket dédelgette.

Jutott számukra sok mosoly,
vigasztaló, szép szavak,
megtanulták, hogy a család
nekik a legfontosabb.

Szavait mélyen lekükbe
szép csendesen bevéste,
igy sokáig fennmarad majd
a dédike emléke.

A vers első két sora Nagy emőke Lélekzene c. verséből való.

 

Tégy érte

 

Miért remélsz jobbat,
mig hallgat a száj?
S nincs, aki mondja:
elég! Megállj!

Szenvedsz, de hallgatsz,
vállat vonsz, tűrsz,
jobb sors annak jár,
ki gondot elűz!

Annak, ki tesz érte,
hogy jobb legyen,
nem a csodát várja, s azt sem, hogy helyette
mindent más tegyen.

Az élet sokszor elvesz,
néha kicsit ad,
de hagyja, hogy
befolyásold
saját sorsodat!

S ha neked nem fontos,
milyen a saját,
talán az igen,
hogy él majd egyszer
gyereked, unokád.

Hagyd ott a langyos,
koszos pocsolyát!
Ne azt vedd észre,
hogy vizén keresztül
néha nap süt rád!

Megtévesztő bizony
az a csillogás,
ha árnyékba kerül,
máris nincs varázs.

Nézz le a mélyre,
mi az, mit ott látsz,
s lapátold tisztára
azt a pocsolyát!

 

Magány

 

Egy kis váza
az asztalon
reménykedve várja,
tegyek bele
pár virágot,
vágyik illatára!

Hisz üresen
olyan sivár
számára  az élet!
Úgy gondolja:
üres vagyok,
senki nem dicsér meg.

Csak egy kis tárgy
lélek nélkül,
mégis vágyik arra,
legyen pár virág
képében
neki is már társa!

Vajon van-e
a földön,
akárki vagy bármi,
aki mindig egyedül
szeretne maradni?

S ha nincs, akkor
miért van
olyan sok magányos?
Mi hiányzik?
Az elszántság,
hogy legyen
ő is páros?

Vagy  a zsák-folt
elmélet,
tényleg csak
elmélet?
Én azt hiszem,
az akarat
ezen is segithet.

Tegyél pár szál
virágot
hamar a vázádba!
Mosolyogj és
rátalálsz
egy igazi párra!

 

Piros pont

 

Emlékszem, az iskolában
nem volt jó egy feladat,
a tanitó azt mondta rá,
hogy fekete pontot ad.

Az anyukám csak mosolygott:
ismerlek, kijavitod!
A nagyikám véleménye:
ez is egy pont,
szerezz minél több pontot!

Az apám nem örült neki:
ez bizony nem dicsőség!
Azt szeretném: tanulj és csak
piros pontokat gyűjtsél!

Törekedj a szépre, jóra,
oldd meg a feladatot!
S vedd el mindazt a világtól,
ami neked adatott!

Törekedtem csupa jóra,
adtam én is a világnak,
és próbáltam megszerezni,
mi nekem jár, nem másnak.

Az élet egy nagy tanitó.
Igazságos? Nem tudom.
Kaptam sok-sok piros pontot,
s a feketét sem titkolom.

Hiába szólsz: én készültem!
Mégis rossz a felelet.
Csak ő tudja a jó választ,
vagy hogy mi a jó neked.

Mert van, hogy mindent megteszel,
és nem jó a megodás!
Újrakezdeni ? Jó lenne!
Vagy törölni, ami hibás.

De ha néha mellé nyúltál,
az mindörökre ott marad!
Nem tehetsz mást,
törekedj rá,
gyűjtsd a piros pontokat!

S majd a végső bizonyitványt
is kiállitják neked,
de az már nem a földön lesz,
mi itt marad belőled,
az csupán - ha jól csináltad -
a fájó, szép emlékek.

 

Béke

 

Hűvös az erdő
és hűvös a rét,
madarak hallgatnak,
feszült a lég.

Nem látsz virágot,
az ég is borús,
megszólalnak a szirénák,
s te bunkerbe futsz.

Átélni harcokat,
kegyetlen háborút,
mindenért sorbaállni,
s kérdés: haza jutsz?

Retteg a felnőtt
és sir a gyerek,
eszébe sem jut már,
hogy kérjen kenyeret.

Soha ne feledd el,
mit apád mesélt!
Add tovább a gyermekednek,
hogy megértse:
az emberi lét alapköve,
hogy békében él.

/A II.világháborút felidézve/

 

Az élet, mint sakk

 

Az életünk egy sakk játszma.
Lássuk, hogyan játszuk?

A gyalog az a te lábad,
ügyesen előre lép,
ám hogyha néha félremegy,
az biztos, hogy egy ütés.

A futáraid cikáznak,
ők a titkos vágyaid,
előre fut, vissza szalad,
néha maga irányit.

A ló az az akaratod,
előre és oldalt lép, nem hátrál, szabott az útja,
amit - mig lehet - meglép.

Nem csalinkázhat bármerre,
fogva tartja a zabla,
de messze juthat, átléphet mást,
hogyha jó a lovasa.

A bástya az agy, a tudás,
ő több irányba mehet,
ha ügyesen irányitod,
jó védőbástyád lehet.

A királynő - ő a lélek,
mindenkit ő felügyel,
bármerre léphet és lép is,
mert mindenkire ügyel.

A király az a te szived,
megfontolt és lassan lép,
látszólag védi mindenki,
de a lényeg: ő mit lép?

Hogyha néha egy játékos
túlzottan is vakmerő,
a tábláról lekerülhet,
s ritka, hogyja visszajő.

De ha összhang van közöttük,
hosszú lehet a játszma,
az akadályokat legyőzik
és megfontolt lépteikkel
vigyázni tudnak egymásra.

Viszont végig figyelned kell,
mert egyszer elfogy az utad,
néha el is gáncsolhatnak
és bár nem csak egy lábad van,
a lehetőségek fogynak.

Lecsökkennek a vágyaid,
lankad az akaratod,
bástyáid is lassan kopnak,
lehet, hogy nem is tudod.

A lelked kitart még melletted,
de hogyha már ő sem lesz,
nem birja figyelő szived,
s ha feladja, akkor véged.

De ha minden végig kitart,
elfogy az ellenfeled,
egy nagyobb hatalom fog szólni,
s a játszmát nem te nyered.

De akkor legalább ha elmész,
méltósággal teheted,
hisz mindvégig kitartottál,
megóvtad mindenedet.

S gondoskodtál még időben,
a játszma menjen tovább!
Ott vár eltűnt nyomaidban
a gyermeked, unokád.

S ha út közben figyelt téged,
látta, hogy kell jól lépni,
ha az akadály elé áll,
merre kell kikerülni?

Fentről te majd csak mosolyogsz,
úgy figyeled a játszmát,
mert tudod, hogy ő nyerni fog,
hisz úgy hagytad ott a táblát.

 

Válás

 

Mikor kimondod az igent,
úgy érzed, örökre szól.

De mégis sok házasságban
Elromlik bizony valami
ott út közben valahol.

Az elején tisztán látod,
mi az, mit benne nem szeretsz.
Nem mondod meg, elfogadod,
tapintatból lenyeled.
Pedig ha akkor tudatnád,
változtatna, hisz keresi kedvedet.
Ám később annyi összegyűlik,
hogy úgy érzed,
vátoztatni már nem lehet.

A házasság nagyon sokrétű,
annyiféle ember van!
Leegyszerűsiteni nem lehet,
túl sok lehetőség van.

De az biztos, sok problémát
még simán legyőzhettek,
ha őszintén  - még időben -
a gondot megbeszélitek.
Bár ebben nem nagyon segit
az emberi természet,
sokkal könnyebb hibáztatni,

mint tükörbe belenézve azt mondani:
tán hibás vagyok? Lehet?

Hogyha együtt megvárjuk azt:
a keserű pohár tele lesz!
Eldöntjük, végleg kiöntjük,
kiönthetünk vele együtt
néhány boldog életet.
Legjobban azt bántjuk vele,
akit legjobban szeretünk,
a közös egy-két gyermeket.

A másik ember nem tulajdon,
bármit tesz, annak oka van,
hogyha megbánt, azt jelenti,
hogy ő is boldogtalan.
Vagy lehet, hogy egyszerűen
csak nagyon rossz napja van.

Én válás ellenes vagyok,
ám azt mondom, ha nem megy,
ezt a lépést időben tedd!
Nem szabad, hogy addig várj,
mig párodat meggyűlölted.

Akkor emberként tudsz válni!
Igy is megsinyli a gyerek,
ám legalább szeretet marad
benne és nem gyűlölet.
És látja: nekik együtt nem megy,
de engem - ha külön is vannak -
mind a ketten szeretnek.

Érzi, s vele megtanulja:
ára van a boldogságnak
és közös felelősség nélkül
nem sokat ér a szeretet.

Hisz a legnagyobb marhaság
a szeretetért küzdeni!
Attól nem lesz kevesebb feléd,
ha a másikat is szereti.

Sőt, lelkiekben gazagabb lesz
és kevesebb könnyet ejt
nyiltan vagy akár titokban,
ha felvállalhatja szabadon
- senki nem mondja meg neki -
mi az, mit ő érezhet.
És később majd azt mondhatja:
a szüleim elváltak bár,
de mindkettő jóra nevelt.

 

Udvarlás

Felgyorsult az egész világ!

Elveszett sok érték,

köztük van az udvarlás is.

Vagy valahol él még?

 

Szivem szerint kiküldenék

sok férfit az erdőbe,

tanulja meg az állatoktól:

mit kell tudni az udvarlásról?

okosodjon tőle!

 

A legtöbbjük nyifeg-nyafog,

nem is nagyon értem.

"Jaj, én senkinek sem kellek".

De mit tettél érte?

 

Belenézel a tükörbe,

s azt látod: esély sincs!

Ugyan kérem! A külső fontos,

de legkönnyebben változtatod!

A kérdés: van-e más kincs?

 

Hogyha értéket keresel,

mutasd az értéked!

Hódits szivvel és lélekkel,

ne erővel, ésszel!

Csak igy lelhetsz boldogságra

és nem lenézéssel.

 

Egy nő szivből azt szereti,

kire fel tud nézni,

s nem a fizikai erő,

mi kielégiti.

 

Azt hiszem, hogy ebben nagyon

hibásak a nők is,

elrontjuk a férfiakat,

"csak egyedül ne maradjak"!

elfogadjuk igy is.

 

Sőt, lassan mi udvarolunk!

Hol az önbecsülés?

Hagyjuk őt kibontakozni!

Hisz lételeme a küzdés!

 

Még erőlködnie sem kell,

hogy ágyába csaljon.

De Urak, higgyetek nekem!

Hogyha több romantikát kap,

ő akarja, hogy neked

sokkal többet adjon.

 

Erlőtesd meg magad néha,

vedd elő a szebbik feled,

jólesik, ha hallja: szeret.

Mert hiába tudod, hogy van,

ha lélekben nincs ott veled.

 

Felelősség az apákon!

Tanitsa meg saját fiát!

Bár tanitani csak az tud,

ki már kiképezte magát.

 

A természet neme

Először arra gondoltam,

a természet tán nőből van?

Hisz olyan sokszor vált ruhát,

s olyan szépen felöltözik,

hogy úgy nézzük, mint egy csodát.

 

De aztán végig gondoltam,

nézd meg az állatvilágot!

Ott bizony - el kell ismernünk -

tarkábbak a himek, kanok.

 

Legfőképp a madaraknál,

náluk még él a természet rendje:

a férfinak kell hóditani!

A nő szivét - hogy elnyerje!

 

S az egyszerű kisebb népek,

lásd Afrika más részei,

a férfi az, ki önmagát

vadász trófeák sorával

szinesebbre feldisziti.

 

Más a civilizált világ,

az ember bármerre is tekint,

a nőt a férfit legyőzni

ruhájával próbálkozik.

 

Úgy döntöttem ezek után,

a természet nekem himnős,

hisz nem csak egy nő lehet szép!

Főleg, ha sok-sok millió,

s még annál is több esztendős!

 

Más kárán tanul az okos

Volt egy jó vállalkozásod,

s egy két éves kis autód,

mikor vetted, az új ára

3 millió Ft volt.

 

Hoppá, bedőlt a gazdaság,

és vele együtt te is.

Nem tudtad tovább fizetni

az autó részleteit.

 

Visszavette tőled a bank,

a költség pár tizezer,

majd eladták 600 ezerért,

jó ismerősnek mindig kell.

 

Hozzád kimegy a végrehajtó,

ugrik 300.000,

megállapit egy nagy tartozást,

hiszen a különbözetet

kifizetni neked kell.

 

Azt mondja, hogy 1 millió,

kérsz rá havi részletet,

5000 a közjegyzőnek,

és talán engedélyez.

 

Telefonon tájékoztat,

megkaptad az engedélyt,

fizetheted a tartozást

havi negyven ezrenként.

 

Igaz, hogy igy 2 millió,

amit ki kell fizetned,

de te vetted fel a hitelt,

a kamatot viseljed!

 

Szorgalmasan, becsülettel

fizeted a részletet,

letelik a teljes összeg,

veszel egy lélegzetet.

 

Felhivod, hogy igazolják:

a tartozást kifizetted,

vegyék már le a nevedről,

hogy végre elfelejthesd.

 

Ó, hát ez nem igy van, mondják,

hisz amig te fizetted,

az közben is kamatozott,

azt még ki kell fizetned!

 

Lenyeled, mert mást nem tehetsz,

nagy nehezen kinyögöd,

majd újra te jelentkezel:

a tartozás eltűnjön.

 

Igen ám, de a tartozást

két végrehajtó kérte,

az egyik mint magánember,

hisz cégedért felelős vagy,

a másik meg mint cégre.

 

Igy lett az 1 millióból

több, mint 3 millió,

kemény lecke, unokád is

megtanulta,

hitel neked nem való!

 

S nem csak a pénz, az nem számit,

hogy mig jól ment a céged,

sok millió adót fizetsz,

de ha egyszer földre kerülsz,

már nem néznek embernek.

 

Mást nem tehetsz, bele vered

az összes rokon fejébe:

bármennyire csábitgatnak:

vedd meg nyugton hitelre!

Hiszen jól jársz, mindösszesen

csak ennyi lesz a kamat!

Nem hazudik a szemedbe,

csak elhallgat sok-sok infót,

ami később pénzbe kerül,

s mit leirva

- nem is értem, megteheti?! -

nem mutat.

 

SOHA NE VEGYÉL FEL HITELT!

de ha egyszer megtetted,

telefonon sose tárgyalj,

az ügyvéd előtt irasd le,

amiben megegyeztek.

 

 

Karácsonyi kivánság

Karácsonykor ünnepeljük,

hogy kis Jézus megszületett.

Hiszed-e a történetét,

rá gondolsz-e karácsonykor,

hivő vagy vagy ateista,

mindez mindegy,

mert születése csodát tett.

Hisz minden ember szivében

általa lett elültetve

az igazi szeretet.

 

És az mindig előbújik

szent karácsony ünnepén,

a fegyverek is elhallgatnak,

a föld pár napra megbékél.

 

Boldogok a kisgyerekek,

ha nem is jut ajándék,

de szüleik velük vannak,

szeretetük lángban ég.

 

Valahogy a pár szép napban

csak a szépre emlékszünk,

száműzzük a gondot, a bajt,

s igaz szivvel könnyezünk.

 

Kell ennél több?

Tán ha lenne karácsonyi kivánság:

Bár minden nap igy élhetnénk!

Boldogságra, szeretetre

vágyna az egész világ!

 

Szamárpad

Amikor én gyerek voltam,

az osztályban volt szamárpad.

Nagyon ritkán ültek benne,

mert mind nagyon igyekeztünk,

értéke volt a tudásnak.

 

Szamárpad az nincsen többé,

jogainkat sértené.

Bár én is ellene vagyok

mindenféle alázásnak,

de azt hiszem, ha ott lenne,

már egész mást jelképezne,

sok gyerek lazán vállalná,

mert számukra nincs értelme

szorgalmas tanulásnak.

 

Hiszen látja: otthon? máshol?

nem az él jól, ki okos.

Kis ügyeskedés, kis csalás,

esetleg jó kapcsolatok?

a konyhára többet hoz.

 

Valamikor mérnök, tanár

az önmagában egy rang volt.

Hiába segit sok embert,

megbecsülve régen volt.

 

Egyszer egy kukás azt mondta:

megveszem magát kilóra!

Jó, kövér az sosem voltam,

de könyörgöm,

a tudásnak tisztelete

teljesen kihalt volna?

 

Átértékelődött világ,

olcsóvá vált a tudás.

Mégis azt mondom: csak tanulj!

Mert attól megy mégis előre

és nem reked meg a szennyben

ez az oktalan világ.

 

A pénz

Mondják: a pénz nem boldogit.

De hiánya elkeserit.

Sok mindenről kell lemondanod,

miről tudod, hogy azt soha

amig élsz, meg nem kaphatod.

De nem érdekel, nem fájlalod.

 

Viszont ha látod gyermeked

vagy unokád hogy kesereg,

mert a másik játszhat vele,

talán meg sem érdemelte,

csak jár neki, természetes.

Nem mondja ki, csak szemében

ott ég a vágy,

de elfogadja: az más világ!

 

Fáj a szived, te is megadnád,

de hidd el, nincs semmi okod rá.

Ha szeretetben neveled

és ügyesen terelgeted,

okos felnőtt lesz belőle,

ki magának bármit megvehet.

 

A tárgyait lecserélheti,

de amit ő tőled kapott,

szivéből nem törölheti.

Ott marad bent a szeretet,

s nincs az a pénz, mi egy embert

annyira boldoggát tehet.

 

A sas is legyőzhető

Száll a sas a levegőben,

hátul a nap lemenőben.

Felemelő, félelmetes,

tudod, hogy ől, de tiszteled.

 

Az is lehet, hogy szereted,

mert lenyűgöz, s nem teheted,

hogy nem nézed, sőt! követed.

 

Mert ilyen a természetünk,

kitől félünk, ledermedünk,

ellene semmit nem teszünk.

 

Pedig bárki legyőzhető,

/nem erős, csak nagy a csőre/

csak össze kellene fogni.

Sok lúd disznót győz - ezt mondják,

nem véletlen találták ki.

 

Hát csodáld csak a sast tovább,

s nézd végig, ahogy széttépi

menekülő áldozatát!

Vagy fordulj el, hogy ne is lásd!

Esetleg fogj egy légpuskát

és zavard el, s többé nem árt!

 

Kereszt

Egy apa kicsit szigorúbb

és könnyebben büntet.

Egy anya szivével nevel,

s megpróbál magyarázgatni,

ezt vagy azt miért nem szabad,

ha az nem is bűntett.

 

Anyai sziv gondolkodtat,

vajon hogyha a jó Isten

nem egy atya, hanem anya lenne:

leküldi-e közénk fiát?

Hagyja-e, hogy miattunk szenvedjen?

Csak azért, hogy embereknek

a bűneit megválthassa,

s helye vagy örök élete

lehessen a mennyben!

 

Hisz a földön olyan sok az

embertelen ember!

Ki nem hogy bűnbocsánatot,

élni sem érdemel.

 

Aki fegyvert gyárt és elad,

sőt akár vásárol,

tömegeket pusztittat el

csupán csak haszonból!

 

Ki pénzügyi manőverrel

dönt sokakat nyomorba,

vagy hatalmi játszmájával

taszit népeket rossz sorsra.

 

Ki árva gyerekeket nevel

istene nevében arra,

hogyha megnő, magával együtt

ártatlanokat öljön meg

adott pillanatba'.

 

Vegyi fegyverrel pusztit el

természetet,

állatot és embert,

örök betegségre itél sokakat

és mindezt teszi

"tiszta értelemmel".

 

És ami a legborzasztóbb,

van saját istenük nekik,

na meg szülőanyjuk.

Ők bármit elkövethetnek,

hiszen "megbocsátjuk".

 

S mi vigasztaljuk magunkat,

mig világ áll, ők pokolban égnek!

De kérdem én: vigasz lehet ez

azoknak, kiket csakis őmiattuk

az emberi mivoltuktól

megfosztott az élet?

 

Azt gondolom, csak mint anya,

és persze nem Isten,

őket illetné a kereszt,

mi sajnos már nincsen.

 

Optimista-pesszimista-realista

P

Megnősülni? Ugyan minek?

Előbb-utóbb úgyis megcsal,

vagy ha nem, hát elhagy.

De addig is, mig veled van,

csak a pénzedre hajt!

O.

Házasodunk, amig élünk

együtt leszünk boldogan,

lesz gyerekünk és sok pénzünk,

bolond, kinek gondja van!

R

Szeretjük egymást, életünk

összekötjük, tervezünk.

Ha mégis egyszer félresiklik,

a házasság nem börtönünk!

 

P.

Minek gyerek? Éppen elég,

hogy magamat eltartsam.

Se idő, se pénz nem jut rá,

a szivem minek fájditsam?

O.

Lesz legalább három gyerek,

okosak lesznek, szépek,

mindig velünk fognak élni,

öregségünk velük szép lesz!

R.

Szeretjük egymást, lesz gyerekünk,

reméljük, pénz is adódik!

Ahol szeretet van, talán

semmi más nem hiánycikk.

 

P.

Dolgozom reggeltől-estig,

mégsem jutok semmire.

Az én bőrömön élnek jól,

egye őket a fene!

O.

Jó munkát fogok találni,

biztos sok pénzt keresek!

Veszek egy szép házat, autót,

nem szenvednek hiányt soha

a családban a gyerekek.

R.

Szeretem, amit csinálok,

hiszen ezért tanultam.

Ha gond lesz, majd változtatok,

eddig is megoldottam.

 

A világ mindenkinek nyitott,

ahogy Te látod a világot,

neked azt tükrözi vissza,

pont úgy kezel téged is a világod!

 

A horgász

Kiment a horgász a tóra,

fogott egy szép nagy halat.

De az rimánkodni kezdett:

dobjál vissza, meghálálom,

kivánj bármit, teljesitem,

biztos éhes nem maradsz!

 

A horgász visszadobta őt,

leült és gondolkodott,

mit is kérjen ő a haltól,

hisz már mindene megvolt.

 

Addig-addig gondolkodott,

közben beesteledett.

Gondolta, majd kiván holnap,

fogta magát, hazament.

 

Felesége csodálkozott,

hogyhogy semmit nem fogott?

Hisz mindig hallal jött haza,

nagyon ügyes horgász volt.

 

Végül addig kérdezgette,

amig el nem árulta,

fogott ő egy jó nagy halat,

de aztán visszadobta.

 

Végül nem kért semmit tőle,

nem volt semmi ötlete,

majd esznek holnap halat ebédre,

hagyja hát őt békibe!

 

Mérges lett a felesége,

ó, te falu bolondja!

Még mindig hiszel a mesében

és az arany halakba'?

 

Kiment másnap is a horgász,

várta-várta a halat.

Persze, az már rég elúszott,

minden halnak továbbadta:

vigyázat, itt pecáznak!

 

Nem bánta, hogy elengedte,

az asszonynak van igaza.

Igen, ő hisz a mesékben

emiatt volt lakzija.

 

Azt gondolta, egy földreszállt

angyal lesz felesége,

mit várhatna el egy haltól,

ha egy nő felültette?

Ki ráadásul szerette!

 

Anyós pajti

Azt tartja egy régi mondás:

odafenn a mennyekben

Isten mellett üres szék áll,

arra vár, hogy egyszer végre

ő benne a legjobb anyós ülhessen!

 

Rengeteg anyós meghalt már,

mióta áll a világ,

sok fel is jutott a mennybe,

s a szék üresen áll tovább.

 

Azt gondoltam, meghirdetek

itt lent egy pályázatot,

úgyis nagy divatja van most,

s könnyen gyakorolhatod.

 

Ha legalább már 10 éve

anyósként funkcionálsz,

töltsd ki ezt a kérdőivet,

s hogyha jó választ találsz,

beadhatod pályázatod,

majd ott fent elbirálják.

 

Tehát figyelj és válaszolj:

nem fordult elő soha,

hogy a vejed, menyed ellen

szóltál pár szót gyermekedhez,

ha az nincs odahaza?

 

Ha direkt nekik mondtál rosszat,

már ne is olvass tovább!

Akkor semmi esélyed nincs,

a szék biztos nem vár terád.

 

Volt-e úgy, hogy rosszul esett:

elfeledték a névnapod?

Nem tudtak hozzád elmenni,

barátot kellett köszönteni!

És az fontosabb dolog.

 

Bent van-e a szótáradban:

hogy "bezzeg én megmondtam!"?

"Én bizony másképp neveltem,

 ezt is másképp csináltam!

 

Kibirod-e, hogy ne szóljál,

ha sir a kis unokád?

S nem veszed ki menyed kezéből,

hogy te add rá a pelenkát?

 

Nem szaladgálsz, ha nem hivnak?

Ha odamennek, nagyon örülsz?

Nem veszed zokon, ha fiad

azt állitja, hogy a menyed

jobban főz?

 

Valamit kérdeznek, bólogatsz?

És ugyan te nőből vagy,

bólogató János leszel,

ha szükséges, "birka" vagy?

 

Nem bánod a mosogatást,

mert menyed körme szárad?

Szivesen vasalsz helyette,

hiszen ő olyan fáradt?

 

Nem fáj, hogyha ritkán mennek?

Sok a dolguk, jól tudod!

Sok a munka és a család!

Lefoglalja idejüket,

akár  csak egy telefon

erejéig figyeljenk csakis terád,

azt ugye nem gondolod?

 

Nem haragszol a vejedre,

egy szalmaszálat nem tesz keresztbe!

A lányod meg majd' megszakad!

Hisz ő a családfenntartó,

sok pénzt ad a háztartásba,

azt mondod: óh, hagyd csak én rám,

te meg pihend ki magad!

 

Anyák napján nem köszönt fel,

hiszen "van saját anyja"!

És nem szólit anyukának,

jó esetben csak "Eszter" vagy,

de ha lehet, úgy igyekszik,

teljesen mellőzve vagy.

 

Ez csak egy kis izelitő,

ha ezek már jól mennek,

a pályázat beadásra

lehet némi esélyed.

 

Először én azt gondoltam,

ez is smafu, könnyű lesz,

hiszen már kihirdetéskor

a győztes boritékolva lesz!

 

Én foglalom el a széket,

nem kérdés, el van döntve!

De ahogy ezt olvasgatom,

hát: nehéz a feladatom!

Nem tudom, hogy ember mindezt

megoldani képes-e?

 

Anyós pajtik, megigérem,

a küzdelem tiszta lesz!

Ha nem is tudjuk megnyerni,

de legalább törekedjünk:

a menyünkkel és vejünkkel,

mint a saját gyerekünkkel -

viselkedjünk!

Anyós mennybe bekerüljünk!

S majd meglátjuk, hogy az a szék

hány évig lesz még üres!

 

A hülyeség kora

Láttam a neten egy filmet,

javaslom, nézd meg te is!

A hülyeség kora - a cime,

s utána gondold végig.

 

Lehet, megnézed, s azt kérded:

na és, mit akarsz vele?

Nem tehetsz róla, felejtsd el!

Nem érted, mit kezdj vele.

 

Lehet, elkezdesz aggódni,

s örülsz, hogy nem éred meg.

De mi lesz az unokákkal?

Talán ez is lényeges!

 

Megteheted, hogy odafigyelsz,

és többet nem pazarolsz.

Vigyázol környezetedre,

s ezért a célért harcolsz.

 

De megteheted még azt is:

sokaknak tovább adod!

Hisz változtatni csak úgy tudunk,

ha tudatod változtatod.

 

Odafigyelsz, olyat válassz

vezetőnek, akinek ez

szivügye,

akkor talán elérhetjük,

hogy a film majd 100 év múlva

nem lesz más,

mint néhányak rossz emléke.

 

https://www.youtube.com/watch?v=F_S2bg506M0

 

"szeretjük"

Szeretjük a virágot,

és mégis letépjük.

Szeretjük a gyereket

és mégis elverjük.

Szeretjük a fenyőfát

és mégis kivágjuk.

Szeretjük a hazánkat

és mégis elhagyjuk.

 

Szeretjük az emlékeink,

mégis elfeledjük.

Szeretjük a társunkat

és mégis megsértjük.

Szeretjük a másikat

és mégis elhagyjuk.

Szeretjük az Istenünket

és hányszor megcsaljuk.

 

Az okot, magyarázatot

mindig megtaláljuk:

függetlenül, hogy szeretjük,

miért is csináljuk.

Lehet, túl tág a fogalom,

szűkiteni kéne,

s valóban csak arra mondjuk,

hogy "szeretem",

mit vagy akit megbántani

sose lennék képes.

 

Vajon hányszor mondhatnánk ki,

ha valóban igy lenne?

Pedig a válasz egyszerű,

magunk szeretjük legjobban,

s mit a másik visszatükröz,

azt szeretjük benne.

 

A földünk a világból

Valahol több messzi bolygón

élnek más élőlények.

Látják, ismerik a földet,

mert ők erre képesek.

 

Mosolyognak, mikor nézik,

egy-egy család

csak a szomszédig jut el,

van, ki helyet is változtat,

akár más földrészre lel.

 

Sok család magát érdekli,

az ország sorsa más dolga,

az ország vezetője mit mond?

Örül, ha nála béke van,

nem ütheti orrát bele

más országok dolgába.

 

Néha csóválják fejüket,

ha háborúkat látnak.

"Ilyesmivel foglalkoznak,

ahelyett, hogy együtt kutatnák,

micsoda hatalma van már

az emberi tudománynak!"

 

Megkeresnék, mi miért van?

Hogy lehet jobban tenni?

A gazdag környezetüket

élhető földdé tenni!

 

Egy nagy játszótér az egész.

Pedig kaptak elég észt,

nem használják ki agyuknak

csak egy egész kis részét.

 

Csak forognak kőrbe-kőrbe,

ki erősebb, ki gyengébb,

panaszkodnak, egymást ölik,

és nem értik, az életük

miért nem jut előrébb.

 

Olyanok, mint a kis hangyák,

ide-oda futkosnak.

Enni legyen, s gyűjtsünk annyit,

legyen az utódoknak!

 

Nagy részben földi életük

ebben tán kis is merül.

Talán jobb oda sem nézni,

mig tudásuk nem szélesül.

 

Hány millió év kellet ahhoz,

hogy az ember önmagából

tényleg embert faragjon!

S utána megint sok ezer,

hogy végre a tudásával

a holdra is feljusson.

 

Kapcsolatot velük felvenni?

Ugyan már! Dehogy! Minek?

Hisz pusztitanak vizet, földet,

szépen lassan tönkreteszik

a saját életterüket.

 

Hogy eljussanak ide hozzánk,

azt az ember nem éri meg.

Kipusztul és az is lehet,

még a Föld sem marad meg.

 

Életben maradás

Nézek természet filmeket

és rájövök,

mily kegyetlen az élet!

Ha a másikat felfalja,

az egyik csak úgy élhet!

 

Haragszom a vadászokra,

kik ok nélkül állatokat ölnek,

bár ahhoz, hogy enni tudjunk,

napi szinten milliónyi

állatot leölnek!

 

Talán éppen emiatt

uralhatja az ember a földet.

Képes arra, hogy megvédje

kicsinyeit

ésszel és nem kell megvivni

a véres küzdelmet.

 

Nincs szüksége háborúra,

semmiféle harcra,

hogy mindenki enni tudjon,

s aki nem ezt vallja,

vagy éppen nyereségvágyból

ölet sokakat halomra,

adjunk nekik egy szigetet,

ahonnan el sosem jöhet!

Ahol gyilkolási vágyát

a többi ölni akaróval

egymással vagy egymás ellen

gyakorolni tudja.

 

Az aranyhal élet

Furcsa álmom volt az éjjel, meglátogatott az Élet.

S igy szólt hozzám: na gyermekem,

/a megszólitást nem koromhoz, önmagához mérte/.

Ma én vagyok az aranyhal és kegyet gyakorlok.

Hármat kivánhatsz, teljesül, sorold hát óhajod!.

 

Én erre először csak hebegtem, habogtam.

Adott néhány órát, hogy gondolkodhassam.

Persze, hogy hebegtem. Ha egy ilyen kérdést

fejednek szegeznek,

tolonganak a gondolatok, vágyak, százak, ezrek!

De kiválasztani belőlük azt az egynéhányat,

ami neked legfontosabb, "a" bizonyos hármat,

nem egyszerű! Próbáld csak meg, de hangod elakad.

 

Mire az időm lejárt, a válasszal kész voltam.

Mikor visszajött az Élet, bátran elé álltam.

 

Első kérésem az, hogy a kis családom - 3 gyerek,

s nagy családom - testvérek, unokatesók,

hosszú életet éljenek és mindig boldogok legyenek.

Hogy a boldogság mit jelent? Egészség-e, vagy szeretet?

Pénz? Esetleg egy szép család?

Vagy mind ebben a sorrendben, s hozzá még

apró kis csodák?

Az részlet kérdés. Kinek mit! Ezt rád bizom, élet!

Én a kérésem elmondtam, te teljesited, oldd meg!

 

A második kérésem kissé önző talán.

Azt szeretném, úgy szeressen minden kis unokám,

ahogy én szerettem mindig a saját nagymamám.

Nem tett semmi különöset, egyszerűen úgy szeretett,

ahogyan egy nagyszülőnek szeretni kell

minden kisunokát.

Közel harminc éve meghalt, de ma is, ha rágondolok,

melegség járja át szivemet és mindig boldogan mosolygok.

Remélem, teljesitése nem lesz nagyon nehéz,

hisz születéskor szivvel-lélekkel, s hozzá sok-sok szeretettel,

mint mindenkit, megáldott a nagy ég.

 

A harmadik kérésem - s ez sosem évül el -,

legyen az ország, melyben élünk, haza,

a szó nemes értelmében, csupa nagybetűvel!

Hol király vagy diktátor helyett,

kapzsi politikusok helyett,

igazság, béke és szeretet uralkodik mindörökké

az egész ország felett.

 

Nem akarsz te kicsit sokat? - kérdezte az élet.

Te mondtad, kivánhatsz bármit! S különben is arra tanitottak,

szülők, nagyszülők, tanárok, ráadásul te magad,

ha valamit nagyon akarsz, hiszel benne, teszel érte,

az megvalósulhat!

Tudom, ehhez kicsi vagyok, alig egy tiz milliomod!

Ehhez több kell, jóval, sokkal, majdhogynem tiz millióval!

De a jót azt minden ember vágyja, sőt akarja!

Csak a hogyan? mikor? miért? - az eltérést a jó útról

e pár kérdés okozza.

 

Tizmillió - egy akarat? Ez még nekem is nagy falat! - mondta az Élet.

Megigérted - teljesited! Rajtad a sor, tessék, oldd meg.

 

Reggel, mikor felébredtem, az álmomra emlékeztem.

Azt gondoltam, akkor vajon, ha nem alszom,

mi lett volna a válaszom?

Úgy gondolom,  a válaszom ugyanez lett volna.

 

Aztán a fejemhez kaptam! Hogy gondolkodhatsz egy álmon?

Hisz az Élet nem aranyhal!

Jó, az Élet nem aranyhal, de van rá számos példa,

hogy a megoldást számunkra - ha nem is arany - de

ezüsttálcán nyújtja.

Csak butaságból? Büszkeségből? Nem vesszük el, mert nem látjuk,

vagy egyszerűen nem figyelünk oda.

 

Azt javaslom, hát barátom, gondold te is végig,

mi lenne a kivánságod? Nem is egy, három is!

Ha álmodban meglátogat téged is az Élet,

s előadja kedvenc aranyhal mesédet,

tudjál rögtön válaszolni és ne hagyd elszalasztani

e csekély esélyed,

mikor kivánságot teljesit és nem úgy dobál, ahogy akar

a nagybetűs ÉLET!

 

 

Természet - emberi természet

Arra gondoltam a minap:

tán nem véletlen mondják

az emberi természet-et.

Hisz mindazt, mi mögötte van,

a természetben megleled.

 

A napocska, amikor süt,

szinte hangosan nevet.

A bárányfelhő derűs mosollyal

járja végig az eget.

 

A sötét felhő szája görbül,

és mindig csak lefelé.

Az eső a könnyeidet

tükrözi a föld felé.

 

A zöld mező a békét jelzi,

a tó tükre a nyugalom.

A tenger sima hulláma a titok,

a harag, hogyha tarajos.

 

A virág a vidámságod,

a szikla  keménységed.

Jeges hegycsúcs a bosszúság,

a völgy pedig lágy öled.

 

A vizesés az a futás,

az erő a zuhatag.

A forrás az élet kezdet,

az áramló folyó meg a gondolat.

 

Ha madár száll - vágyakozás,

az erdő az akarat.

A csillagok - az a szépség,

kiugró szikla: indulat!

 

A kis csermely a szerénység,

a kőomlás fájdalom.

A kis patak a sejtelem,

a hatalmas hegy hatalom.

 

A szellő a csintalanság,

a villám a kevélység.

Szél - vihar - fejlődő értelem,

Hold apó a bölcsesség.

 

A forgószél az nem más, mint

a viharos szerelem.

A szerelmi vágy a földrengés,

a tűz pusztitás, félelem.

 

A szigetek - az a magány,

összetartás: jéghegyek.

Jégeső az összetörtség,

cunami a gyűlölet.

 

A mennydörgés fenyegetés,

hópihe - finom lélek.

A féltékenység lavina,

vulkán a születésed.

 

Napfelkelte az a remény,

a butaság a sötétség.

A tiszta ég az igazság,

szarvasagancs - képesség.

 

Az árviz a rosszindulat,

a köd az az unalom.

A szakadék a szenvedés,

a kivánság az illatok.

 

A titkot a barlang rejti,

a Föld maga a tudás.

S a folyó torkolat tengerbe

az maga az elmúlás.

 

A szeretet a levegő,

hisz mindenütt körbevesz,

ha nem érzed, majd' megfulladsz,

és nélküle nem élhetsz!

 

Igen, ezen gondolkodtam:

ember - természet egy anyag,

s egy kivülálló vigyáz arra,

hogy ők el ne pusztuljanak!

 

A szerelem és az évszakok

Olyan forrón ölelnélek,

mint szép nyári napon teszi

sugaraival a Nap!

 

Puha ágyat készitenék,

melyben átmelegedhetnél,

mint ősszel a Föld a szines

levéltakaró alatt.

 

Gondosan betakarnálak,

mint télen a hó

a fáknak az ágait.

 

S mint tavasszal a madarak,

a füledbe csicseregném

a költőknek legkedvesebb

szép szerelmes szavait.

 

köszönöm, anyám

Te megtanitottál arra,

hogy az élet nem kegyes,

de hogyha keményen harcolsz,

célodat elérheted.

 

Megtanitottál arra is,

hogy mindig higgyek magamban,

"képes vagy rá!" - mondtad sokszor,

ha bármiben elakadtam.

 

Tőled tudom, a világon

legfontosabb a család!

Az összetartó erő az,

mi előre visz családot és hazát.

 

Megmutattad, hogy pénz nélkül

is lehetünk boldogok,

örüljünk napnak, virágnak,

és figyeljünk oda arra,

a kismadár hogy csipog!

 

Az állatok szeretetét

példával tanitottad,

hisz minden sebzett állatot,

mit találtál, befogadtad.

 

Laktak nálunk idegenek,

amikor rászorultak,

a kevés is megosztható,

ezt is te tanitottad.

 

Az ember sokszor csak vén fejjel

későn ébred bizony rá,

hogy te értünk akkoriban

sok áldozatot hoztál.

 

Egyedül neveltél minket,

nagy volt akkor a szegénység,

a falatot magadtól vontad el,

hogy ne sújtsa gyerek száját

még erősebben éhség.

 

Csak reménykedni tudunk abban,

hogy amig köztünk voltál,

cserébe tán elég hálát és

szeretetet kaptál.

 

Szivemben és fejemben is

hordozom a sok-sok jót,

megpróbálom tovább adni,

s nem győzöm eleget köszönni,

hogy nekem ilyen anyám volt.

 

Keresd az igazit!

Ha megházasodsz - bár nem hiszed -

kicsit önmagad feladod.

Alkalmazkodsz a másikhoz,

hogy őt hogyan tedd boldoggá? -

erről szól sok tetted és gondolatod.

 

Az is lehet, hogy korábbi

vágyaidat, álmaidat

a másikért elhagyod.

Kicsit szolgálod a párod,

még hogyha ez kölcsönös is.

Házas vagy, szivvel követed

az együttélés szabályait.

 

Elfogadod őt, szereted,

ha nem igy lenne,

nem kötötted volna össze

pont vele az életed.

 

Tökéletes ember nincsen,

a másiknak a hibáit

elfogadtad, tisztán látod,

de mig szerelmed erősebb

úgy gondolod, nem számit.

 

Hűséget fogadtál - tartod.

"kitartunk jóban-rosszban".

Közben meg a keserűség

túlcsordul a pohárban.

 

Vagy kiöntöd, s kezded újra,

gyűjtögeted csendesen,

vagy földhöz vágod, összetöröd,

akkor is, ha belerokkansz,

feladod, bármi legyen!

 

Van, ki igazi társra lel,

s ha életük összekötik,

kiteljesedik az énjük!

S akkor biztos, hogy mig élnek,

egymást boldoggá teszik!

 

Törekedj rá, hogy megtaláld

a saját lelki társadat!

Ne siess, ne félj attól,

hogy a napok elszállnak!

A boldog, tartalmas évek

mindenért kárpótolnak.

 

 

Felneveltük

A nevelés egy szép, nemes,

de nagyon nehéz feladat.

A jóra akarsz nevelni,

a probléma viszont az,

hogy néha még te magad is

- mi a jó? vagy épp mi a rossz?-

talán bizonytalan vagy.

 

Másképp nevel az iskola,

mást mondanak a papok,

egy gyerek lelkét megzavarja,

ha nincs összhang, jól tudod!

 

Oviba küldöd a srácot,

azt mondod: ne verekedj!

Védd meg magad! - de kérdem én:

akkor mindezt hogyan tedd?

 

Ne árulkodj!

Ha valaki bánt,

szólj az óvonéninek!

Vajon melyik tanácsodat

tartsa be a kisgyerek?

 

Elküldöd az iskolába,

akarod, hogy tanuljon!

Segiteni nem mindig tudsz,

a tananyag egész más lett,

de ő azért helytálljon!

 

Szerelmes lesz, nem tudod, hogy

megmond-e az igazat

arról, akit hazahozott,

mert félsz, hogy vele marad.

 

Ha megmondod, is hibás vagy,

talán el is üldözöd,

de ha nem, hát: "miért nem szóltál?"

ha később megbántott lelkébe

a csalódás költözött.

 

Házas lesz és segitenél,

de: "ne szólj bele semmibe!"

 

Igaza van, felnevelted,

ettől kezdve saját élet,

bár az alapokat viszi,

kiderül, elszúrtad-e?

 

A baj, hogy kijavitani

mit elrontottunk, nem lehet!

Ha valamit rosszul csináltunk,

egész életen keresztül

viseljük a terheket.

 

De ha kiálltuk a próbát,

volt elegendő türelmünk,

adtunk sok szeretetet,

örülünk boldogságuknak

és a végén majd nyugodtan

hunyhatjuk le szemünket.

 

Az akarat

Az akarat egy érdekes kifejezés,

mondjuk azt.

Hiszen van rád erőltetett

és van szabad akarat,

amik néha együtt mennek,

máskor szembe haladnak.

 

Van, amit nem akarsz ugyan,

de bizony muszáj akarnod!

Mit javasol a biblia, előirnak a törvények,

azt mind be kell tartanod!

 

Akarhatsz te jól dolgozni,

de mi van, ha nincs munkád?

Vagy éppen nem fizetnek ki!

Itt mit ér az akarás?

 

Vagy tovább akarsz tanulni,

meg van hozzá az eszed!

De szüleid keresete

azt mondja, hogy: nem lehet!

 

Vagy beteg vagy, s a gyógyszered

vagy épp a kezelések

elérik a milliókat,

de nem vagy elég fontos ember,

úgyhogy annyit nem érsz meg!

 

Igen, van, hogy az akarat

korlátokba ütközik.

Sok akadályt átugorhat,

ha erősen küszködik.

 

Van, hogy segitség kell neki,

akarnod kell, hogy legyen!

Ahhoz, hogy célod elérjed,

nem torpanhatsz meg sosem!

 

Az életben cél kell legyen,

és ott van az útvesztő,

ismered, mert voltál gyerek,

akkor úgy tűnt, ez egy jó

rejtvényfejtő.

 

Ahhoz, hogy az útvesztőből

sikeresen kijussál,

lehet, hogy  50 rossz utat

kell előtte befussál.

 

Ehhez erős akarat kell,

figyelem és kitartás,

meg kell másznod magas hegyet,

hol jöhetnek lavinák!

 

Ha nincs jó felszerelésed,

vagy gyenge vagy, feladod.

Pedig a hegy túloldalán

várnak a boldog napok!

 

Néhány élő problémádra

az egyetlen megoldás az akarat!

Lehet munka, társtalanság,

sport, betegség, hazafias gondolat.

Akkor tudsz előrejutni,

ha nem hagyod magadat'.

 

Gondolj arra, van egy család,

vasárnap van, elmennének,

de mindenki máshova.

Hogyan jutnátok jó kedvvel

a kitűzött célpontra?

 

Lesz majd, aki megalkuszik

s lesz,  aki otthon marad.

De jó vége csak akkor lesz,

ha közös az akarat.

 

Képzeld el ezt ország szinten,

hogyha minden rendben megy,

a nagy többség elégedett,

forognak a kerekek.

 

De ha éppen forditva van,

nem működik a gépezet,

a többség elégedetlen,

akadoznak a kerekek.

 

A javitáshoz erő kell!

Változást csak az hozhat,

ha azonos irányba megy

a sok közös akarat!

 

Figyelj tehát mindig arra,

hogy a szabad akarat

férjen a határok közé,

és ne sértsen másokat!

 

A korlátok elég szélesek,

a Holdra is feljuthatsz!

Csak szerezz hozzá elég tudást,

s legyen elég akarat!

 

És akkor megszólal a lelkiismeret

Hogyha bármi olyat teszel,

mit emberileg tilos,

legalábbis nem szabadna,

vagy éppen nem ajánlott,

Ő azonnal jelentkezik,

fejedben zavart okoz.

Nem tudsz gondolkodni többé,

nem lesz nyugodt az álmod.

 

Jobban teszed, ha hallgatsz rá,

s mented, ami menthető,

hisz senki nincs, aki hibátlan,

van, mi jóvátehető!

 

Előfordul, hogy véletlen

okozol bajt másoknak,

vagy gyerekként tudatlanul

követed el a rosszat.

 

Hogyha valakit megbántasz,

célszerű, hogy megkövesd,

mert még  sok-sok év múlva is

bánt a lelkiismeret.

 

A bűn akkor keletkezik,

ha felnőttként, józanul,

szándékosan teszel rosszat

visszafordithatatlanul.

 

Azt mondod, nem érdekel más!

Véleményük nem hat meg!

Csak elfelejted, van egy birád:

az élő lelkiismeret.

 

Azt gondolod, te legyőzöd!

Viz alá nyomod! Lehet.

De egyszer az Úr elszámoltat,

s ott többé nem segithet rajtad

a holt lelkiismeret.

 

Vigyázz a hazádra!

A hazába beleszületsz,

de hogy meg is maradjon,

ápolni kell, vigyázni rá,

mint kisdeded - gondoznod!

 

Tanulj, dolgozz, tégy meg mindent,

mit te magad megtehetsz,

úgy élj mindig: a tükörbe

emelt fővel "rád" nézhess!

 

Válasszál egy jó vezetőt,

feltétlen olyat keress,

kinél első a becsület,

és a nemzet érdeke áll

előtérben az "én" helyett.

 

Ne légy soha képmutató,

naplopó vagy áruló!

Tégy meg mindent, hogy életed

a hazában legyen jó!

 

Ha kell, menj ki az utcára!

Fogjál tollat! Cselekedj!

Ha panaszkodsz, azzal bizony

nem lakik jól gyereked!

 

A múltból - mi jó volt - folytasd!

Őrizd az értékeit!

Ami rossz volt, ne rágd tovább,

ne menjenek rá értékes perceid!

 

Mindig a megoldást keresd,

ne másokkal vagdalkozz!

Előre menni úgy lehet,

hogyha mind összefogtok.

 

Ha kérdeznek, hallasd hangod!

Mindig jó irányt kövess!

Környezeted óvjad, vigyázd!

S ne vesszen el semmi pénzért

sohasem a becsület!

 

Gondolj arra, a hazának

egy épitő köve vagy!

S ha nem állsz szilárdan helyeden,

leomlik a vakolat!

 

Szeresd embertársaidat,

tiszteld vezetőidet!

Hiszen te választod őket,

ha nem jók, lecserélheted.

 

Elveidhez maradjál hű!

Családodat becsüld meg!

S úgy neveld a gyerekedet,

kapjon példát, szeretetet,

s kenyerét keresse meg!

 

150 év

Közel 150 éve már annak,

hogy megirta meséit

Benedek Elek, az iró,

s olvassuk őket ma is.

 

Meséinek többségében

szegényember fiai

elindultak idegenbe,

mentek-mentek messzeföldre

jó szerencsét próbálni.

 

És sokszor - mert vitéz tettük

legyőzött sok-sok gonoszt -

nőül kapták a királylányt,

sorsuk igy megoldódott.

 

Szegények vannak még ma is,

sokszor el is indulnak,

messze földre, idegenbe

és szerencsét próbálnak.

 

Királyok azok nincsenek,

helyettük sok kiskirály,

mindenütt az oszágokat

igazgatják, uralják.

 

S legyen az a szegény legény

bármennyire nagy vitéz,

egész biztos nem kapja meg

a kis királylány kezét!

 

Nézzük, mi lesz a jövőben?

Épp 150 év múlva!

Ha akkor mesét olvasnak

ük-ük-ük kis unokáink

tán könyveket /?/ lapozva.

 

Mit szeretnénk? A mesében

ne legyen szegénylegény!

Ne kelljen külhonba menni,

s ne kergessen szerencsét!

 

Ne is értse, amit irtunk

"meseként" a könyvekben!

Azt érezze, hogy jólét van,

élnek szépen békében.

 

Hogy igy legyen, tennünk kéne

érte még ma valamit!

Hogy sirunkban nyugtunk legyen,

áldjanak utódaink.

 

Azt mondhassák: kedves ősök,

mit tettetek, köszönjük!

Életünket a hazánkban

boldogságban élhetjük.

 

Ez otthonunk, s ez is marad!

Innen el mi nem megyünk,

otthonunk - mit ránk hagytatok,

védjük, őrzi nemzetünk.

 

S ha ez igy lesz, a sirunkon

mindig lesz majd friss virág!

Beteljesedett a vágyunk:

boldog lett minden utódunk,

gyerekek, s ükunokák!

 

Vágjuk ki az almafát?

Lehetsz hivő, ateista,

öreg ember, óvodás,

nincs a földön, ki nem tudja,

miért lettünk kitaszitva:

Éva kÍgyóra hallgatva

megkóstolta az almát.

 

Azt is tudjuk mindannyian,

mivé lett ez a világ,

mégis elkövetjük újra

ugyanazt a nagy hibát!

 

Azt csináljuk, mit nem szabad,

pedig tudjuk, hogy tilos,

mégis valahogy akarjuk,

s az almafákat több, mint sokan

gőzerővel kopasztjuk.

 

Az Úr néha figyelmeztet:

ha kimész a piacra,

és megnézed az árakat:

hol nőtt az az almafa?

 

Oly drágán mérik az almát!

De te mégis akarod,

jól megfizeted az árát!

De semmiképp ott nem hagyod.

 

Ha egy szebb világot akarsz,

mi lehet a megoldás?

Talán össze kéne fogni,

s kivágni az almafát?

 

Ha kÍgyót látsz, vidd vargához,

csináljon egy jó csizmát!

Nem hallod többé a hangját,

taposod a csábÍtást.

 

Ha nincs szÍved megnyúzatni,

csinálj belőle karikát,

s guritsd magadtól messzire,

mint kisgyerek a labdát!

 

Mese az igazságról

Élt egyszer egy szegény ember,

annak volt három fia.

Hiába dolgozott estig,

sokszor nem került számukra

az asztalra vacsora.

 

Sóhajtozott ő és neje,

nincs a földön igazság!

Hogy az ember nem tudja már

megetetni családját!

 

Majd egy este egyik fia

Így szólt hozzá csendesen,

édesapám én elmegyek,

az igazságot megkeresem.

 

Hej, nagyon elszomorodott

erre az édesapja,

hiszen akkor ő a fiát

soha többet nem látja!

 

Mert igazságot nem talál,

hiszen az sehol nincsen,

más a gazdag igazsága,

a szegénynek meg nincsen.

 

Hát ahogyan megy-mendegél,

betéved egy faluba,

egy kövér jegyző volt annak

a falunak az ura.

 

Kérdezi a szegénylegényt,

mi járatban őnála?

A legény meg előadja,

az igazságot keresi,

annak megyen utána.

 

Hát fiam, azt itt nem találsz!

Akkor talán menj tovább,

nem messze innen egy templom,

kérdezd tán meg az atyát.

 

A legény bemegy a templomba,

fejét hajtja, s kérdezi,

vajon az atya tudja-e

az igazságot hol leli?

 

Kérdezd fiam tán az Urat,

azt egyedül ő tudja!

Na jó, de mennybe nem mehetek!

Ki az, ki az utat oda

halál nélkül mutatja?

 

Mert erre választ nem kapott,

tovább indult mérgesen,

az atya még utánaszólt:

próbáld meg a megyében!

 

Menj el fiam a bÍróhoz,

nála van egy törvénykönyv,

abba bele lészen irva

az igazság a földön.

 

Elmegy a legény a bÍróhoz,

és a könyvet elkéri,

a könyv lent van a pincében,

hát oda lekiséri.

 

Közben megkÍnálja borral,

a legény elfogadja,

elfogyott egy egész üveg,

szép lassan benyakalta.

 

Elaludt és másnap reggel

a fészerben felébredt,

ment volna ő a bÍróhoz,

a könyvet nem lelte meg!

 

A könyvet nem, mert számodra

fontosabb volt a jó bor!

Így törvénykönyv a kezedbe

beláthatod: nem való!

 

Szégyellte magát a legény,

tovább kellett mennie,

az igazság - elismerte -

nem való, csak józan ember kezébe!

 

A szomszéd városban éppen

a király székhelye volt,

a tér közepén egy embert

pellengérre állitott.

 

Mi történt? - egyre kérdezte

a bámészkodó tömeget.

Nem tudott adót fizetni,

Így mindene elveszett.

 

S rákiabált a királyra:

ez bizony nem igazság!

Ezért családja csúfjára

a térre kiállÍtották.

 

Én nem értem - gondolta

a szegénylegény magában.

Ő tudja az igazságot,

s ezért pellengéren van?

 

Tovább ment, ameddig végül

egy öreg templomot talált,

bement oda, s illendően

köszöntötte az atyát.

 

Elmondta, hogy mi járatban,

az igazságot nem leli,

gyere el majd a misére!

Ezt tanácsolta neki.

 

Én elmondom az igazat,

csak jól nyisd ki a füled,

addig még van 3 óra,

azt bárhol eltöltheted.

 

A legény bement a faluba,

és beült a kocsmába.

Ameddig ő választ nem lel,

szeszt nem iszik! - a bÍrónál

korábban megfogadta.

 

Ám ahogyan ott üldögél,

meglát egy szép ifjú lányt,

az is szemet vetett őrá,

s egyre csak nevetett rá.

 

Hamar eltűntek ők együtt

a kocsmából a fészerbe

s eltöltöttek egy pár órát

ott egymással kettesben.

 

Bizony beesteledett már,

mire a legény feleszmélt,

rohant volna a templomba,

de lekéste a misét.

 

A pap neki annyit mondott:

lám-lám, hol az igazság?

Az útvesztőben elvesztél,

fontosabb volt a boldogság.

 

Adok neked még egy esélyt,

hogy gondolkozz magadban,

térdelj le és imádkozzál,

s amig az Úr nem válaszol,

maradj itt a templomban!

 

Letérdelt a szegény legény,

egyre csak imádkozott,

de választ a kérdésére

ő bizony most sem kapott.

 

Végül megúnta és felállt,

kisétált a templomból,

az atya a templomkertben

épp virágokat locsolt.

 

Istentől vársz igazságot,

miközben nincsen hited?

Nincs türelmed, kitartásod,

az igazság, látod: ez!

 

Szomorúan útnak indult

a szegénylegény haza,

igazság nincs - megtanulta,

nem is kereste soha.

 

Szántotta a kicsi földjét,

mindaddig, ameddig élt,

nem tudakolta ő tovább

az igazság hollétét.

 

Ha Te egyszer megtalálod,

Ígérd meg: elmeséled!

Azt gondolom, sok-sok ezren

várják már a mesédet!

 

 

Család - Haza

A Haza tán család kicsiben?

Vagy a család lenne Haza nagyban?

Van, amiben megegyeznek,

másban talán különböznek jobban.

 

Miért ragaszkodsz a családhoz?

Mert tőlük kapsz jó esetben

szeretetet, s mi több: biztonságot.

Miért ragaszkodsz a hazádhoz?

Mert itthon kapsz megbecsülést,

stabil biztonságot.

 

Ha a család nem adja meg

számodra a szeretetet,

sem a biztonságot,

ahogy megnősz, s megteheted

elhagyod családod.

 

S ha a Haza nem becsül meg,

s legkevésbé sem nyújt biztonságot,

elhagyod őt - még ha fáj is -

azt a helyet, hol születtél,

azt a szép országot.

 

 

Az Úristen és Éva anyánk

Benedek Elek azonos cÍmű meséje alapján

 

Az Úr befejezte a teremtést

és elsorolt pár új törvényt:

- virág virÍts és hervadjál!

- tavasz jöjj el és elmúljál!

- ember szüless és meghaljál!

 

Tavasz jön majd el is múlik,

virág nyilik és elhervad,

Az Úr Ádámot meggyőzte,

ahol kezdet, ott vég is van.

 

Éva mindezt még nem tudta,

egy szép forrásnál üldögél,

nézi magát a viztükörben,

ám arca a haragtól ég.

 

Odamenne hozzá az Úr,

hogy az új törvényt elmondja,

de Éva nem is figyel rá,

csak a homlokát fogdossa.

 

És éppen zokogni kezdett,

mikor az Úr odalépett,

- miért sÍrsz gyermekem? - kérdezte,

az csak jobban rázendÍtett.

 

Majd mutatta a homlokát,

az Úr - mint aki nem látja -

nem értem, mit akarsz, lányom,

mondd el, mi a szÍved nyomja!

 

Nézz uram a homlokomra!

S rámutatott egy-két ráncra.

Én nem tudom elszenvedni!

SÍrt tovább és meg volt bántva.

 

Ó, az kicsinység, leányom!

Elmúlik az, ne búslakodj!

De Éva nem hallgatott rá,

egyre csak tovább zokogott.

 

Jöttek a példabeszédek:

sima út is göröngyös lesz!

Járt út is benőhet fűvel!

De csak süket fülekre lelt.

 

Miért sÍrsz hát, ha megértettél?

Én bÍz meg nem értettelek!

Akkor sem tűröm a ráncot,

ha törvényben elrendeled!

 

Mérgében Éva elaludt,

az Úr lassan tovább sétált.

Úgy döntött, meg sem próbálja

többször ő meggyőzni Évát.

 

Sok ezer évnél több telt el,

Éva lányai sem mások:

megállnak a tükör előtt,

s nézegetik a sok ráncot.

 

Nincs az a földi hatalom,

de még csak az Úristen sem,

aki a sok kis ránc miatt

vigasztalást hozhat rájuk.

 

 

A szÍved

Elmúlik a nappal, éjjel,

megpihen a Nap, a Hold.

A természet is lazithat,

hisz változnak az évszakok.

 

Minden megpihen a földön,

egyedül a szÍved az,

mi dolgozik éjjel-nappal,

soha nyugta nem marad.

 

Egy kis részed, s dobbanása

sok-sok ezer millió!

Perc, óra, év, kinek mennyi,

bátran megszámolható.

 

Néha tán kissé lelassit,

alkalmanként felpörög,

netán rád is ijeszt olykor,

ha túl hangosan dörög.

 

De a végén tovább pumpál,

soha nem hagy magadra,

ha boldog vagy, veled ugrál,

röpköd a mellkasodba'.

 

Bár nem hallatja, hogy szenved,

miközben te rongálod,

titkon próbál kompenzálni,

ha mérgezed, s túlhajtod.

 

Egész életében szolgál,

csakis teérted dobog!

Semmi mást nem vár cserébe:

szeresd, figyeld, féltve óvd!

Így mindkettőtök életét

talán meg is toldhatod.

 

 

Az élet egy tenger

Az élet egy nagy tenger,

és sodor magával.

Van úgy, hogy ráfekszel,

ringat a hullámmal.

 

Hagyja, hogy a napfény

beragyogja tested,

babusgat, cirókál,

érzi szived, lelked.

 

Legtöbbször dolgoztat,

használd az izmokat!

Ha bÍrod a tempót,

engedi, hogy legyőzd

a nagyobb hullámokat.

 

Sőt segÍt is néha,

ha kicsit elfáradsz,

kitesz egy szigetre,

s egy kicsit lazsálhatsz.

 

Máskor jól megdobál,

s ha nincs elég erőd,

lenyom a vÍz alá,

alig kapsz levegőt!

 

Hogyha szerecséd van,

mentőcsónak jár arra,

de lehet, hogy hajó,

mi kivisz a partra.

 

Viszont hogyha hagyod,

hogy a tenger győzzön,

lekerülsz a mélybe,

hol túl közel az ördög!

 

Ha feladod, végleg

lehúz az a mélység,

oda a nap sem ér,

elnyel a sötétség.

 

De ha kitart tüdőd,

s tudatod is éber,

reméled, egy búvár

tán időben rád lel.

 

Ha Így lesz, túléled,

s biztos megfogadod,

megtanulsz jól úszni,

s tartod az iramot!

 

Úgy szállsz a tengerre,

hogy magaddal viszed

a szeretteiddel

épÍtett tutajod!

 

 

Miért van az?

Miért van az, ha szegény vagy,

melegben is fázol?

SzÍved szerint elbújdosnál

az egész világtól!

 

Miért van az, ha szÍved üres,

ajtaját bezárod?

Hisz kivinni mit sem tudnak,

s a bejövőt kizárod!

 

Miért van, hogy néha-néha

oly sivárnak érzed a világot?

Azt sem látod, hogy a nap süt,

s a sötét a barátod!

 

Tán azért van, mert a lelked

kis időre kirándulni vágyott.

Majd visszajön, csak vedd észre!

S újra szép lesz a te kis világod.

 

vörös rózsa

A szerelem virága

a mélyvörös rózsa.

Az illata elbódÍt,

vágyad kitakarja.

 

Csókja édes, mint a méz,

ajkad cirógatja,

Szenvedélyed nagy tüzét

a szÍne mutatja.

 

A tüskéit óvatosan

törd le szépen sorban,

mert ha megszúr, nagyon fáj,

s elhervad titokban.

 

A lélek, mint bárányfelhő

Én a lelket úgy képzelem,

mint piciny bárányfelhőt.

Fehér, vagy akár szintelen,

bodros, súlytalanul lebben,

szeretet tölti meg őt.

 

Nyugodtan nézeget ott fenn,

de ha akar, cikázik.

Szabadon szárnyal a légben,

és hogyha kell: óriásra fújódik!

 

Ha látható lenne, akkor

hatalmas mosolyt látnál.

Hogyha érezhető lenne,

melegben lubickolnál.

Ha hallhatnád: lágy és kedves

hangon szólna tehozzád.

Nem ehető, de csodás Ízt

éreznél, ha kóstolnád.

Ha tenyeredbe vehetnéd,

pillangóként pihegne,

súlytalanul ringatózna,

talán fel is emelne!

 

Mégis elfér az emberben,

nem mozog, nyugton marad.

Hozzád idomul teljesen,

tartalma bent szétárad.

 

Uralja néhány tettedet,

de soha nem erőszakos.

Ha kéred, akár félreáll,

vagy tombol, de nem haragos.

 

Végig veled van, a tied,

hisz nélküle nincs élet!

S ha a végén elbúcsúzol,

csillagok közt viszi tovább

a világban emléked.

 

 

A kulcs a lélek

Élünk, s akár jól, akár nem,

az élethez ragaszkodunk.

Hát sokakat foglalkoztat:

mi lesz, hogyha meghalunk?

 

Születik a túlélésre

mindenféle elmélet,

mindegyik azt bizonyÍtja,

a halállal nem ér véget az élet.

 

Hét élet van egymás után,

meg kell újra születned,

amÍg az örök életet

végképp ki nem érdemled.

 

Tudsz a reinkarnációról?

Más képében visszajössz.

Lehet, hogy nem is emberként,

a lényeg, hogy újra jössz.

 

Emlékezünk oly képekre,

mit soha meg nem éltünk,

s valósnak hisszük a dolgot,

biztos, hogy nem képzelgünk!

 

Halkan kérdem: miért hiszed,

hogy jobb az a Másvilág?

Hisz ott is csak emberből vagy,

akkor mondd meg, mitől van az,

hogy odafenn nincsen többé

bú, irigység, gonoszság?

 

Isten országa és megvéd?

Miért? Ez itt lent tán nem az?

Vagy a tisztÍtótűz belőled

kiéget minden rosszat?

 

Majd hirtelen feldereng: Ó!

De hisz a kulcs a lélek!

 

Mert amÍg élsz, életedet

- néha ugyan a szÍveddel -

de legtöbbször azért mégis

az agyaddal vezérled.

 

Ha fáj valami ott belül,

azt mondják, hogy a szÍved.

Ha rosszul viszonyulsz másokhoz,

azt mondják, hogy nincs lelked.

 

Hát persze! Hiszen a lélek az,

mivel másokat szeretsz!

Ő van azért, hogy boldogan,

szeretve éld életed.

 

Nem vitatkozik az aggyal,

szÍvvel sem hadakozik,

meghúzódik ott bent csendben,

csak kifelé sugárzik.

 

Mikor meghalsz, az agyad is,

szÍved is porrá válik,

de a lelked azon nyomban

a testedtől megválik.

 

Felmegy a csillagok közé,

nincs benne más, csak szeretet,

ezért lehet, hogy odafenn

boldogságod megleled.

 

 

Mi marad?

Az első tÍz év az csak játék,

ismerkedés az élettel.

 

Tizes évek? Buli, zene,

sok tanulás,

a szülők védőszárnya alatt

gondtalanul telik el.

 

Huszas éveidben te vagy,

ki megváltja a világot!

 

Harmincasan legfontosabb

számodra a családod.

 

Negyvenesen erősÍted meg

az egzisztenciád,

 

ötvenesen az életbe

majd a te segÍtségeddel

elindul  a "kis család".

 

Hatvanason unokázol,

időd egy perc sem marad.

 

Hetvenesen érsz el oda,

hogy élvezd napjaidat.

 

A bökkenő, hogy út közben

az életed az erődet kiszÍvta,

nem marad más, elgondolkodsz,

az élet miért mostoha?

 

Felteszed a kérdéseket,

hogy miért is születtél?

Vajon a sok elvásárnak

mindvégig megfeleltél?

 

Amit neked szánt az élet,

erőt adott a küzdéshez,

és ha nem is veszed észre,

de azóta is kÍsérget,

 

- s eltörpül mellette minden,

ami olyan fontos volt,

bár mindig hitted, hogy biztosan

életednek célja volt -

 

szóval mindig ott volt veled,

s ez nem más, mint a szeretet,

amit kaptál, s tovább adtál,

s miről tudod - ha  búcsúzol -

ez lesz az, amit magadból

talán ha nem is örökre,

de nagyon hosszú időre

szeretteidre itt hagytál.

 

 

Mondj "jó" mesét!

Sokszor mondjuk:

De jó lenne

megint gyereknek lenni!

Gondtalanul játszadozni,

és a mesékben hinni!

 

Felnövünk és rájövünk:

a mesék tán becsaptak?

Hisz elhittük, hogy a mese

valósággá is válhat!

 

Ha meghallgatunk egy mesét,

röviden a lényeg:

a gonosz szemben áll a jókkal,

aztán jön egy "kiválasztott",

talán legkisebb királyfi,

vagy éppen egy szegény legény,

ki ellene győzhet.

 

Felnövünk, s jönnek gonoszok,

gondok, bajok sorban,

s mi várjuk a kiválasztottat:

hol lehet a sorban?

 

Jöjjön, győzzön!

Csak a "gonosz"

ne fenyegessen tovább!

Legyőzi az ellenséget,

s én élhetek békességben tovább.

 

Lehet, hogy a megoldás az

nem is olyan nehéz!

Át kell Írni a meséket,

hogy a győztes Te légy!

 

Olyan mesét kell olvasnunk

a gyerekeinknek,

melyben csakis ő maga az,

ki a gonosz ellen győzhet!

 

S akkor talán hogyha felnő,

nem vár szájtátva másra,

s nem tapsol a soron lévő

hős diadalára!

 

Szembe fordul a gonosszal,

hisz a kulcs abban van:

az ellenség legyőzhető,

a sok gond, baj legyűrhető!

Nem kell hozzá más mesehős,

csak higgyél magadban!

 

 

Az ember és a csoda

Az ember mÍg fiatal,

a csodát nem várja.

Úgy gondolja, képes, hogy

a világot megváltsa!

 

Aztán mi történik?

Tán az erő fogy el?

Vagy csak elfelejtjük,

az ember mit bÍr el?

 

Cselekedj, használd

az eszedet, erődet!

Akkor mindent megkapsz,

mi kitelik tőled.

 

Ha pedig a vágyad

túlcsordul olyanra,

amit nem érhetsz el,

nézz inkább magadba!

 

Tényleg kell ez nekem?

Tényleg kell segÍtség?

Hiszen úgy születtél:

benned a tehetség!

 

Képesség a legfőbb csodára:

életre!

Hát ne rimánkodjál,

hanem éljél vele!

 

Van számtalan csoda,

amit naponta látsz,

csak nem veszed észre,

mert amit megkaptál,

már nem jelent csodát.

 

Csoda a Nap, bár nem látod,

ha nézed, elvakÍt.

Csoda a sok csillag,

maga az élet is.

 

A természet, mit ha

szemmel-szÍvvel nézel,

számtalan csodát rejt

reggel, este, éjjel.

 

Mit hÍvunk csodának?

Amit nem érünk el?

Amihez számodra

felső segitség kell?

 

Fohászkodsz: Istenem,

tedd meg ezt a csodát!

És felsorolod azt,

mit magadnak kÍvánsz.

 

Pedig ha nem kérsz,

csak benézel magadba,

ész-szÍv-lélek együtt

odabent kutatva,

 

hirtelen meglepődsz,

mert valóban látod,

ott lapult, arra várt,

hogy egyszer megtalálod.

 

A csodára ne várj!

A csoda benned van,

biztosan feltárod,

csak higgyél magadban!

 

 

Érzékszerveink játéka

Minden érzékszervünk csalfa,

azt hiszed, hogy:

amit nézel - azt látod,

amit hallasz - azt hallod,

amit megfogsz - azt érzed,

amit Ízlelsz - azt eszed,

amit gondolsz - azt teszed,

akit akarsz - azt szeretsz!

 

Mind a tied, mégis becsap,

egymással összejátszik.

Mert hiába  nézed, hogyha

azt látod, amit agyad súg,

és a szÍved joggal hisz!

 

Pedig a szemed magában

igazat mond, nem csap be,

de te tudod, hogy amit látsz,

az nem igaz, talán lehet,

hogy csak a tükör görbe?

 

Vagy megérintesz valakit,

s úgy érzed, hogy megrezzen,

arra gondolsz, jó érzés volt,

ő meg közben megretten.

 

Talán mégis hinni kéne

a ténynek, mit mutatnak,

s nem hagyni, hogy összjátékuk

csalétosba csaljanak!

 

Hiszen úgy lettünk teremtve,

hogy mindenünk működik,

csak néha az agy-szÍv-lélek

mert azt hiszi, megkÍmélhet,

magunknak kicsit lódÍt!

 

Azután meg panaszkodunk,

nem is Így volt, hanem úgy!

Pedig a tényekkel szemben

elvesztjük a háborút.

 

Maximum csak időt nyerünk,

bár igazából veszÍtünk,

nyeljük le inkább a békát!

s hallgassuk meg ösztönünk!

 

 

Mit látsz, ha nézel? 

Van két szemünk, arra kaptuk,

hogy nézzünk és lássunk.

Nézzünk körül és meglátjuk,

mily szép a világunk!

 

Nézünk körül kÍváncsian,

de vajon mit látunk?

Belenézünk a tükörbe,

ismerjük arcvonásunk,

de vajon önmagunk mélyére

biztos, hogy lelátunk?

 

Nézzük, milyen szép  a tenger,

de látjuk-e, mit rejt lent a mélyben?

Nézzük, de szép ez a virág!

De azt nem látjuk, fél-e?

 

Nézzük a kis gyermek arcát,

de látjuk-e, mit érez?

ha kedvesed átkarolod,

arca ragyog - mily örömmel nézed!

De vajon hogyha nem vagy ott,

látod-e, a lelke mire képes?

 

Nézzük, mily szépen süt a nap,

de látjuk-e a foltját?

Érezzük, hogy a föld stabil,

de ismerjük a titkát?

 

Nézzük, mások mily boldogok,

s érezzük magányunk,

Lásd hát, hogy a boldogságot

ne kÍvülről várjuk!

 

A boldogság madarának

az kell, magad érezd:

addig, mÍg Te ki nem nyitod,

kalickája zárt lesz!

 

 

A te csillagod

Fenn az égen egy szép csillag

minden nap csak rám ragyog!

Azt sugallja, ragyogj te is,

lásd az élet szépségeit,

felejtsd el a bánatot!

 

Az élet csak abból vesz el,

amit korábban adott.

Tán nem vigyáztad eléggé?

Vagy csupán nem vetted észre,

hogy amit ad:

azt csak kölcsönbe kapod.

 

Néha az Istenhez fordulsz,

mert harcban állsz a világgal.

Ott fent ő nem foglalkozhat

minden egyes élőlénynek

minden csip-csup bajával!

 

Viszont  megajándékozott

az élettel magával,

s adott hozzá képességet,

hogy elbÍrj a világgal!

 

Két válladon kis angyalok

vigyázzák a léptedet,

adott Neked napsugarat,

hogy melegÍtse szÍvedet.

 

Hogyha mégis bánatod van,

perlekedsz a világgal,

keresd meg saját csillagod!

A többi közt ott fenn ragyog,

s rádöbbensz, hogy segit neked,

nem vagy egyedül, bár hiszed.

 

A fénye csak te rád ragyog,

ha hagyod és befogadod,

megérzed majd,

szereteted hogy szárnyal!

És meglátod, előbb-utóbb

megbékülsz a világgal.

 

 

Egységben az erő

Egységben az erő,

hallottuk jó párszor,

nézzünk rá pár példát

az állat világból.

 

Egy bivaly 6-700 kiló,

s mind tudjuk, milyen erős,

mégis pár oroszlán együtt

mily hamar legyőzi őt!

 

Ott is van, aki hibázik,

s ez okozza a vesztét,

hisz elefántra csordában

nem támad rá egy állat sem,

ha nem vesztette eszét.

 

De néha elefánt mama

elindul más útra,

kettesben a kis borjával,

miért teszi? - ki tudja?

 

S bizony késő szürkületkor

mikor ő rosszul lát,

elragadják ragadozók

a ő kedves borját.

 

Visszatérve az emberekhez

hogyha belegondolunk,

bántanak, belénk is rúgnak,

mikor egyedül vagyunk.

 

De ha a család összetart,

nincs oly földi hatalom,

mely nagy kárt okozna benne,

talán csak rövid távon.

 

Mindegy, hogy a fenti mondás

honnan ered, ki mondta,

hogyha erős akarsz lenni,

tarts össze, kivel érdemes!

S bÍzzál mindig magadba'!

 

rádöbbensz...

Az ember ahogyan öregszik,

rádöbben, hogy nem sokat ér

az emberi élet.

A világ ugyanúgy zajlik,

eggyel több-kevesebb,

nem számÍt,

a munkában is mindig akad,

ki pótolhat téged.

Ezért a kincset, mi tiéd,

nagyon vigyázz rá, becsüld meg,

hisz csak ez az, miért

neked érdemes volt élned!

Ez pedig a te családod,

kik szeretnek téged,

s kikkel együtt a pár csodát

átélhetted éveken át,

mit számodra-számotokra

engedett az élet.

 

Demens

Tudja, hogy van 5 gyereke,

és tudja, mi a nevük.

De nem tudja, mi az unoka

és mennyi van belőlük.

 

Tudja, nagyapja nevelte,

anyját sosem emliti,

a biciklit oldalt hajtja,

nagyon magas volt neki.

 

Tudja, hogy volt neki férje,

akit nagyon szeretett,

de nem tudja, miben halt meg,

beteg volt vagy szenvedett?

 

Örül, ha meglátogatják,

mosolyog mindenkire,

de ha elmegy, elfelejti,

nem emlékszik, ott volt-e.

 

Tudja, hogy sokat dolgozott,

de azt már nem, hogy mit is.

Tudja, hol volt az otthona,

de nem tudja, miért van itt.

 

Megmondja, mikor született,

de nem tudja, hány éves.

Látja, hogy a cica éhes,

s előbb őt eteti meg.

 

Tudja, hogy orvosságot kap,

azt mondja: ő nem beteg.

Ha jön az orvos, mosolyog rá,

de soha nem ismeri meg.

 

Nem szeret egyedül lenni,

éjszaka is felkeres,

felöltözik a sötétben,

s a fotelban szendereg.

 

Örül, hogyha besüt a nap,

s boldog, ha madarat lát,

a virágja mind elpusztul,

mert locsolja, mig vizet lát.

 

Ha ajándékot kap, boldog,

mert úgy érzi, szeretik,

szereti, ha megölelik,

el is érzékenyedik.

 

Nem tudja, hogy az ő háza

ahol jelenleg lakik,

nem tudja, hogy ki a szomszéd,

s hogy evett-e valamit.

 

Azt sem tudja, milyen napszak,

vagy épp milyen évszak van,

kabát kell-e vagy selyemblúz?

Nappal vagy éjszaka van?

 

De tudja, hogy ott vagy vele,

számithat rád és szeret,

mert mi a betegségét legyőzi

nem más, mint a szeretet.

 

Idő, pénz vagy tisztelet?

Ahogy járok a temetőbe,

néha elkeseredek,

s kérdezem halkan magamtól:

mi fogyott el?

az  idő? pénz? vagy tisztelet?

 

A sirokon  kevesebb virág,

a környékük is gazos,

talán ha csak néha kijársz,

te magad is láthatod.

 

Ha nem lenne halottak napja,

feledésbe merülne?

Sok eltemetett ember -

hozzájuk senki nem jönne?

 

Lehet, messze a temető?

Nem volt jó ember? - lehet.

De bizom benne, ha nem is jössz,

lelkedben ott a szeretet.

 

Valamit biztosan adott,

amig hozzád tartozott.

Szeretetet? Gondoskodást?

Talán ha végig gondolod....

 

Vagy azt mondod: minek a sir?

Én ott őrzöm szivemben!

A virág az másoknak szól,

a fájdalom itt él bennem.

 

Minek jöjjek? Kérdik mások,

hisz úgysem él, nem látja!

Ha ez igaz, hát magadért,

a sir mellett töltött pár perc

emlékeid feltárja!

 

És ha mégis a mennyekben

ott bolyong a lelke fent,

boldogságot jelent neki,

ha azt látja: talán mégsem élt hiába!

Emléke él idelent!

 

A szerelem mindent legyőz

Luciferkó szerelmes lett egy gyönyörű Angyalba.

Valamilyen csoda folytán az angyal ezt viszonozta.

Ám egymáséi nem lehetnek, köti őket esküjük,

angyal-ördög ha érintkezik,

halhatatlanságuk megszűnik,

el kell az égből, pokolból mindörökre menniük.

 

A szerelem mindent legyőz, mindketten úgy gondolták,

hogyha nem lehetnek együtt, mit ér a halhatatlanság?

Angyal levette szárnyait, lejött a Földre nőnek,

Luciferkó ledobta szarvát, ő a Földön férfi lett.

 

Szerelmük beteljesedett, egymáséi lehettek,

s benépesitették sok-sok kisgyermekkel a földet.

Hűségüket megőrizték mindaddig, amig éltek,

halhatatlanságért cserébe kaptak boldog életet.

 

Ha férfi vagy, azt ajánlom, kedvesedet becsüld meg,

mert ha angyalokat kergetsz, szerelmedet elveszted!

Ha meg nő vagy, a férjednek fejére szarvat ne rakj,

mert attól a pillanattól te az ördög párja vagy!

 

S ha egy férfi tiszta szivét tenyeredbe lerakja,

elhiheted, ha azt mondja: teérted, hogy megtaláljon,

a poklot is megjárta.

  

Gyász

Ha elvesztetted, akit szeretsz,

néha mosolyogsz kivül,

de egy kis részed örökre

meghalt benned ott belül.

 

S ahogyan nő körülötted

az elvesztett lelkek száma,

úgy vágysz te is egyre jobban

arra a Másvilágra.

 

Tükörcsere

Voltál már úgy, néztél a tükörbe,

s egy idegen nézett  vissza rád?

Lehet az arc, az orr, áll nem változott,

csak a szemedben volt egy m&a



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 17
Heti: 90
Havi: 406
Össz.: 86 769

Látogatottság növelés
Oldal: sokkal nagyobbaknak
Mondókák, versikék Mottától. Meseolvasás kicsiknek és kicsit nagyobbaknak - © 2008 - 2024 - mondokak-versikek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »